Az ember fizikai testét egy úgynevezett étertest fedi, azaz hálózza be, melyet pontosan úgy kell elképzelnünk, mint egy sűrű szövésű halászhálót, ami ráborul a szemmel látható fizikai testünkre, annak immanens részét képezve. Ebben az étertestben áramlik a Qi, azaz egy olyan energiatípus, mely a világ összes élő szervezetének éltető erejét képezi. Ahogyan a halászhálónak is vannak vastagabb, erősebb kötélből álló tartókötelei (pl. az oldalukon), úgy ennek az étertestnek is vannak olyan csatornaszálai, amelyek valamivel vastagabbak és szélesebbek a többinél. Ezek a csatornák (jingluo) a Kínai Orvoslásban kitüntetett szerepet játszanak, ugyanis ezeken keresztül befolyásolni lehet a háló többi részében keringő energia mennyiségét, minőségét. A háló nem csak a test külső részét öleli körül, hanem minden egyes kicsi vagy nagy belső anatómiai képletet is, azaz minden szervet, csontot, izmot, eret, sejtet. Igy a hálóban áramló Qi energia mennyisége és minősége alapvetően befolyásolja minden szervünk, szövetünk, sejtünk működését.

A látható szervi elváltozások csak azután jönnek létre, miután az adott szervet körülvevő hálószövet működése energetikailag megsérül. A fizikai elváltozások tehát mindig csak következményei az energetikai elváltozásoknak, és bizonyos időbeli késéssel követik azt.

A kínai orvoslás Belső Szervei - még ha magyarul úgy is fordítjuk őket, mint vastagbél, gyomor, szív, lép, tüdő, stb. - egyáltalán nem azonosíthatóak a hasonló nevő anatómiai képletekkel! Jó példa erre, hogy vannak olyan Kínai Szervek is, melyeknek semmiképp sem taláhatjuk meg hasonló nevű anatómiai megfelelőiket (pl. Három Beégető/Melegítő). Sokkal célravezetőbb anatómiai képletek helyett energetikai funkciókról beszélnünk. Lényeg, hogy egy-egy szervhez vagy szervrendszerhez adott működési funkciók tartoznak, és ezen működési funkciók együttesét nevezzük az adott Kínai Szervnek. Tehát nem anatómiai, hanem működési, funkcióbeli meghatározások alapján beszélünk egyes Szervekről. (ezért is írjuk őket nagy kezdőbetűvel)

A Kínai Szervek nem sejtek összességei, hanem funkciók összességei! Azért mondjuk, hogy a Kínai Orvoslás energetikai szemléletű, mert a Belső Szervek, illetve funkciók a működéshez nem meglepő módon energiát igényelnek. Ezt az energiát a fent említett csatornák, ún. meridiánvezetékek közvetítik az egyes Szervek felé, mely csatornák a fentiek alapján szükségképpen szintén nem anatómiai képletek! Behálózzák az egész testet, szétterítik, szétosztják, vezetik a szükséges mennyiségű és típusú energiát a különböző funkciókhoz. Ezért funkcióköröknek is nevezik őket. Ezeken a vezetékeken kitüntetett pontok helyezkednek el, összesen több száz pont, melyek kezelése, megszúrása, stimulálása az akupunktúra feladata.

A meridiánvezetékekben áramló Qi energiát a mai nyugati tudomány egyelőre nem tudja sem mérni, sem közvetlenül érzékelni. Ez természetesen nem meglepő, hiszen a nyugati tudomány ismeretei mindig az adott korban rendelkezésre álló mérőműszerek és eszközök fejlettségi szintjétől függenek. Nem is olyan régen még a rádióhullámokat sem tudtuk detektálni, azok mégis léteztek. A fizikatudomány ma is így van sokféle energiatípussal, vannak olyanok amiknek csak a hatását tudjuk érzékelni, magát a hatást létrehozó energiát nem. Ilyen pl. az egyszerű gravitációs erőteret fenntartó energia, amiről még szinte semmit sem tudunk, vagy ilyenek az ún. erős és gyenge kölcsönhatásokat létrehozó energiák.

Annak ellenére hogy a Qi energia mibenlétét megfejteni nem tudjuk, a hálózat vezetékei megfelelő technikai eljárással megmutathatóak.

A meridiánvezetékeknek több - fizikailag kimutatható - sajátosságuk van, melyek környezetüktől eltérővé teszik őket, így létezésük, lefutásuk egyértelműen kimutatható. Hazánkban dr. Eőry Ajándok orvos-biofizikus végzett e téren kiemelkedő kutatásokat. Az alábbiakban néhány példát sorolunk fel az akupunktúrás pontok és vezetékek fizikai tulajdonságai közül:

  • a csatornák lefutásuk mentén lazább szövetszerkezetűek, így pl. jobban vezetik a hangot a környezetüknél
  • az akupontok CO2 kibocsájtása nagyobb mértékű a környezetükhöz képest
  • az akupontok elektromos ellenálása jóval kisebb, mint környezetüké
  • az akupontok az infravörös tartományba eső fényt bocsájtanak ki
  • a csatornák belsejében megemelkedett fehérjetranszport zajlik

A meridiánvezetékeknek tehát vannak kitüntetett pontjaik. Ezekből a mai Kínai Orvoslás több mint 700-atszámon. Ezekbe a kitüntetett pontokba hajszálvékony tűket lehet szúrni. A tűk beszúrása nyomán egyrészt megváltozik a csatornák ún. akciós potenciálja, másrészt pedig a megfelelő pontok kiválasztásával a folyókba telepített gátak nyitásához és zárásához hasonló módon szabályozható az áramló Qi energia mennyisége. Ezek a tűk nem hasonlítanak az orvosi fecskendőtűkre, azoknál sokkal vékonyabbak, általában rozsdamentes acélból készülnek, hajszálvékonyak (0.2-0.3 mm), gyakorlatilag akár ujjaink köré csavarhatjuk őket. A tűket az elérni kívánt hatástól függően néhány másodperc és 30 perc közötti időtartamra szúrjuk be. A rövidebb időtartamok egyrészt akut, heveny esetekben, másrészt egészen kicsi gyermekeknél használatosak.

Mondani sem kell talán, hogy az akupunktúrás kezelés nem okoz fájdalmat! Pontosabban az a félelem, miszerint a tűk beszúrása fájdalmat okoz, alaptalan. A hajszálvékony tűk ügyes kézben szinte észrevétlenül kerülnek be a bőr alá. Természetesen az érzékeny pontok kezelése érezhető, de könnyedén elviselhető. Tűszúrások után meg szokott jelenni valamilyen mértékű - de könnyen elviselhető - fájdalom, ami zsibbadáshoz, enyhe nyomáshoz hasonló érzés. Ez a "qi megérkezésének" jele, az energiaáramlás megváltozására utal és a gyógyulás irányába tett lépés jele!